Archívum - Hírek

Az Atomvárosban az Olaj

2009. 04. 29.

Mától élesben játszanak a csapatok, megkezdődnek a bajnoki negyeddöntők. A Szolnoki Olaj az Atomerőmű SE paksi otthonában este hatkor lép pályára.
     Az elmúlt húsz esztendőben mit sem változott a negyeddöntők lebonyolítási rendje, a küzdelmek továbbra is az egyik fél harmadik győzelméig tartanak. A pályaelőny az alapszakaszban előrébb végző csapatnál van. Talán mondani sem kell, hogy egyik párharc sincs lefutva. Sokak szerint csak most kezdődik a bajnokság.

     A felek immár negyedik alkalommal találkoznak a play-off történetében. Ebből kétszer az Olaj (1991, 1997), a másik két alkalommal (2002, 2006) viszont a paksiak nyerték a párharcot. A négyből háromszor kihasználták pályaelőnyüket a csapatok. Ám 1997-ben az Olaj az első meccsen nyert Pakson, végül 3-1-re megnyerte a párharcot.

     Ez volt a történelem, most következik a jelen. Mindkét csapat remekül szerepelt a tavasszal, az Atom utolsó tíz meccséből csupán egyet veszített el, végül a második helyen zárt. Az ősszel gyászosan szereplő Olaj is csak két találkozóját bukta el az utolsó tízből, ám ez is csak a hetedik helyhez volt elég. Egy biztos, a szolnoki továbbjutáshoz kell az idegenbeli bravúr, és emellett kötelezőek a hazai győzelmek.

     Vajon mit vár a párharctól Pór Péter, az Olaj vezetőedzője? - Ahhoz, hogy jól szerepeljünk, kulcsfontosságú lesz, hogy ne kapjunk könnyű gólokat, gátoljuk meg a gyorsindításokat és a triplákat is igyekezzünk elkerülni. Támadásban igyekezzünk tíz alatt tartani az eladott labdáink számát. A paksiak nyilván lezárják majd a trapéz környékét, és igyekeznek rákényszeríteni bennünket a tripladobásokra. Ha ez utóbbiak sikerülnének, akkor megnyílnának és nehezebben védenék le a betöréseinket. Egy biztos, mindent megtesz csapatunk a jó eredmény érdekében - mondta a szakember.

Ezt várják a párharctól:

     Juhász Sándor, az ASE klubelnöke: - Kosárlabda és a sportszerűség, ezek legyenek a legfontosabbak mindegyik párharcban és minden mérkőzésen.

     Mészáros Zalán, az ASE csapatkapitánya: - A múltat lezártuk, most már csak előre tekintünk. Két jól védekező, kulturált kosárlabdát játszó együttes küzdelméből mi fogjuk kiharcolni az elődöntőbe jutást.

     Cziczás László, az Olaj csapatkapitánya: - A legerősebb csapattal találkozunk a negyeddöntőben. Ha ezt a párharcot megnyerjük, utána senki sem állíthat meg bennünket. Tiszteljük őket, de a meccsen nem lesz pardon, sportszerű küzdelemben akarjuk kiharcolni a továbbjutást.

     Dr. Nyerges Zsolt, az Olaj KK klubelnöke: - Nem foglalkozunk az őszi eseményekkel, azt már lezárta mindkét fél. Korrekt, közönségcsalogató meccseket várok. Azt szeretném, ha a pályán a kosárlabda, a lelátón pedig a sportszerű szurkolás kapná a főszerepet minden egyes találkozón.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.