Archívum - Hírek

Magyar-olasz válogatott mérkőzés lesz ma este Szolnokon

2008. 08. 23.

Szolnokon most először rendeznek férfi Európa-bajnoki selejtező mérkőzést. A magyar válogatott ellenfele az olasz nemzeti csapat lesz, az összecsapást 18 órakor rendezik a Tiszaligeti Sportcsarnokban.
     Ez lesz az A csoport második fordulója. Az első körben a finnek szabadnaposak voltak, míg az olaszok a szerbeket fogadták. A találkozót Cagliariban játszották négyezer tomboló néző előtt. Ennek ellenére sem történt csoda, a szerb válogatott ugyanis végig vezetve 78-64-es győzelmet aratott a szicíliai városban. Azt azonban nem lehet állítani, hogy simán nyertek a szerbek, hiszen a záró felvonás előtt csupán hat pont hátrányban voltak az olaszok. Az utolsó tíz percben azonban tovább növelte előnyét a szerb alakulat, és értékes idegenbeli győzelmet könyvelhetett el az a alaposan megfiatalított házigazdák ellen. Az olaszok legeredményesebb játékosának az irányító Mordente bizonyult, aki 32 perc alatt 18/6 pontot szórt, valamint jól játszott Da Tone, az erőcsatár, aki 16 perc alatt 12/3 pontot és hat lepattanót jegyzett.

     A mieink szintén a hajrában bukták el az első meccsüket, melyet Szófiában játszottak szerdán este. Az utolsó negyed kezdetén 68-64 volt az állás, ám innen már a bolgárok percei következtek, akik valósággal állva hagyták együttesünket és a végén 89-71-es győzelmet arattak. Színeinkben a rutinos Sitku Ernő fél óra játékidő alatt 15/6 pontot és öt lepattanót termelt. Mellette Kámán Tamás (33 perc, 13/9 pont, négy lepattanó) és Németh István (32 perc, 13/9, hat lepattanó) bizonyult a legeredményesebbnek. A mieink leginkább azért kaptak ki, mert csupán 42,6 százalékkal dobták a kétpontosokat és a támadó lepattanó csatát is elveszítették 15:10-re. Csapatunkban ott volt Váradi Kornél, az Olaj játékosa is, igaz a kosaras nem jutott szóhoz a bolgár fővárosban. Leginkább azért, mert az elmúlt hetekben térdproblémákkal küszködött a játékos.

     - Rendben van a térdem, remélem, hogy szerephez jutok a mai mérkőzésen - kezdte a fiatal irányító. - Sajnos Szófiában nem sikerült a bravúr, reméljük szombaton este tudunk javítani az olaszokkal szemben. Tisztában vagyunk azzal, hogy a vendégek az összecsapás esélyesei, de mi mindent meg fogunk próbálni, hogy hazai pályán egy tisztességes eredményt érjünk el. Hívjuk, várjuk a szurkolókat, buzdításuk szárnyakat adhat mindannyiunknak - mondta a 21 éves kosaras.

     A mérkőzés tehát 18 órakor kezdődik a Tiszaligeti Sportcsarnokban, ahová ingyenes lesz a belépés. A csarnok kapuit 17 órakor nyitják. A mérkőzést élőben adja Sport2 TV.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.