Archívum - Hírek

Az Olajnak egy győzelem még kell a felsőházi rájátszáshoz

2008. 03. 27.

A hajrájához érkezett az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának küzdelemsorozata.
     A bajnoki címvédő és kupagyőztes Szolnoki Olaj KK együttesének még négy mérkőzés áll a rendelkezésére, hogy minél jobb pozíciót harcoljon ki magának a rájátszás megkezdése előtt.

     Nincs könnyű helyzetben azonban az idei sorozatban ezer sebből vérző gárda, hiszen csupán az Atomerőmű legénységét fogadja a Tiszaligetben, mellette háromszor is idegenben lép pályára. Márpedig mint tudjuk, ebben a szezonban a Szolnok határtábláját elhagyva nem sok babér termett a piros-feketéknek.

     Ma este 6 órakor ahhoz a Pécshez látogatnak Cziczásék, melyet pénteken, az első félidőben mutatott magabiztos játéknak köszönhetően simán legyőztek.

     - Kétarcú csapat benyomását keltettük legutóbb, az elsőben remekeltünk, a másodikban a nagy előny birtokában azonban érthetetlenül leültünk - értékelte röviden csapata PVSK elleni teljesítményét Pór Péter vezetőedző. - Csak az első húsz percben mutatott játékkal lehet esélyünk a mai mérkőzésen. Ráadásul a múlt heti, tartalékos Pécs mára azért kiegészült, hiszen a megműtött Wittmann Krisztián kivételével a többiek már pályára léphetnek. Nick Williams visszatért Amerikából, Bojan Lapov felépülőben van, míg Jovanovics már Szolnokon is csak azért nem játszhatott, mert az egy halasztott meccs volt, s az eredeti időpontban még nem volt a Pécs játékosa. Velük kiegészülve azért egész más játékerőt képvisel Sztojan Ivkovics csapata. Nálunk igazából egyedül Hollins teljesen egészséges, a többieknek egyaránt van valamilyen nyűgje, baja, de Jurkunas kivételével természetesen mindenkit összedrótozunk a találkozóra.

     Az olajosoknak egy meccset még mindenképpen nyerniük kell ahhoz, hogy matematikailag is a legjobb nyolc közé jussanak. Jó lenne ezt már ma este begyűjteni, hiszen a vasárnapi, Atom elleni meccs nagyon közel van, rövid az idő a regenerálódásra. Azt követően pedig kétszer is vasi túrára kényszerül a gárda: előbb a listavezető Falco szombathelyi oroszlánbarlangjában, majd az elmúlt hetekben bombaformában játszó Körmend otthonában kísérelheti meg a győzelem kivívását.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.