Aranyosztás az Olajnál
2015. 06. 16.
Harminc év múltán kapták meg az érmet a szolnoki játékosok
Arra már csak az ősrégi Olaj-szurkolók emlékeznek, hogy a nyolcvanas években a kedvencek ingáztak az első és a másodosztály között. Momentán a 84-85-ös szezonban az NB II Közép-csoportját nyerték meg a piros-feketék. Az éremosztásra azonban harminc évet kellett várniuk a játékosoknak. Minderre szombaton délben került sor Szolnokon, a Garden Hotel külön termében.
A rendhagyó esemény főszervezője Acsay Attila, az Olajbányász egyik alapítója, edzője a nyolcvanas években ügyvezetője arra gondolt, hogy harminc év múltán összehívja az akkori bajnokcsapatot egy nosztalgia bulira, és három évtized múltán osztja ki számukra az aranyérmeket. Vajon miért kellett harminc évet várniuk a játékosoknak az aranyéremre - faggattuk Acsay Attilát.
- Tulajdonképpen én sem emlékszem pontosan, hogy miért nem kaptuk meg időben az érmeinket a szövetségtől. A lényeg, hogy valamiért jóval a bajnokság befejezése után, a nyári szünet kellős közepén vettük át a fővárosban érmeinket. Én pedig jó gazda módjára elspájzoltam az érmeket, ideraktam, odaraktam, jó múltkorában pedig egy rekamié aljában gondosan becsomagolva találtam meg a már-már elfeledett medáliákat. Gyorsan összeverbuváltam a csapatot, úgy voltam vele, kiosztjuk az érmeket, beszélgetünk, és koccintunk a viszontlátásra - indokolta az összejövetelt a sportvezető.
Nézzük csak a bajnokcsapat játékosait. Molnár Gábor, Mikola András, Ryszard Smolmicki, Kiss Károly, Tóth Zoltán, Szalay Ferenc, Farkas János, Kékesi István, Abonyi Ferenc, Pór Péter, Tatai Zsolt, Pallai Zsolt, Vécsei Mihály, Iharosi Zoltán, edző: Pál Szabó Sándor.
A tizennégy játékos közül négyen nem tudtak részt venni a jeles eseményem. Kékesi István sajnos már tíz éve az égiek csapatát erősíti, az egykori irányító, később klubvezető és NB I-es játékvezető volt. Molnár Gábor, Iharosi Zoltán családi okok miatt hiányzott, míg Pór Péter az U20-as válogatott edzőjeként az Eb-re készül csapatával Kecskeméten. Elkísérte barátait az összejövetelre Jánny Csaba, aki sérülése miatt nem szerepelhetett a bajnokcsapatban, abban az időszakban utánpótlásedzőként dolgozott az olajos klubnál.
Apropó Olaj, a nyolcvanas években nem tartozott a klub kiemelt egyesületek közé.
- Egy biztos nem dúskáltunk az anyagiakban - mondta Acsay Attila, - nem tartoztunk sem a bázis cég, sem a városi sportirányítás kedvencei közé. A városnál azt mondták "kútba vizet nem öntünk", vagy adjatok el egy fúrótornyot, és lesz pénzetek. A játékosok munka mellett kosárlabdáztak, némi munkaidő kedvezményt kaptak, ennyi volt.
Mégis játszottak, edzettek, tették a dolgukat.
- Mérnökként dolgoztam a Kőolajnál - mesél a csapat egykori gólvágója, Mikola András. - Munka után mentünk edzésre, hétvégeként pedig meccseket játszottunk. Nyolc évet, húztam le az Olajnál, szerencsére többet játszottunk az első, mint a másodosztályban. Jó csapatunk volt, szép emlékeim vannak a Szolnokon eltöltött időszakról.
Szalay Ferenc most Szolnok polgármestere, az MKOSZ elnöke abban az időszakban az Olaj játékosa volt. - Igazi baráti közösség volt a mieink - hangsúlyozta Szalay Ferenc. - A pályán játékostársak, a magánéletben barátok voltunk. Családostól is összejártunk. Köztünk Acsay Attila volt a mágnes, összefogta a játékosokat és a klubot. Sokat jelentett nekem az az időszak.
Hasonlóan vélekedik arról az időszakról Tóth Zoltán, aki akkor a csapat egyik irányítója volt, most az Szolnoki Olaj KK ügyvezető igazgatója. - Sajnos abban az időszakban veszítettem el a szüleimet. Szerencsére csak pozitív élményeim vannak a társaimról, az együttesről, melyben én is szerepet kaptam. Akkor rakták le annak a klubnak, a csapatnak az alapjait, amely 91-ben az első NB I-es bajnoki címet szerezte.
Szavunkat ne felejtsük: a csapat egy vereséggel tudta le a 84-85-ös bajnoki évadot.
- Rosszul emlékeztek, az én edzőségem alatt egyszer nem kaptunk ki - mondta Pál Szabó Sándor edző. - A Közgazdasági Egyetem otthonában kikaptunk egy ponttal, de akkor nem én, hanem Acsay Attila irányította a kispadról a csapatot - mondta nevetve Pál Szabó Sándor, és mutatta büszkén az aranyérmet.
Forrás: Új Néplap - Varga Csaba