Archívum - Hírek

Januárban újabb erőltetett menet vár az Olaj csapatára

2013. 01. 03.

Tóth Zoltánnal, a Szolnoki Olaj KK ügyvezető igazgatójával az esztendő legfontosabb történéseire tekintettünk vissza.
Januárban újabb erőltetett menet vár az Olaj csapatára
Tóth Zoltán egykoron játékosa, csapatkapitánya volt az 1991-ben bajnokságot nyert Olajbányásznak. Később edzőként dolgozott, és nem kevesebb, mint 14 esztendeje a patinás egyesület ügyvezető igazgatója. Gyanítjuk, a tavalyi év sokáig emlékezetes marad számára.

TZ: - Húzós volt a tavalyi esztendő, sok örömmel és buktatóval. Ami örömteli, hogy csapatunk hazai szinten, amit lehetett, mindent megnyert. A EuroChallenge Kupában pedig a négyes döntőbe jutott, amire az elmúlt ötven esztendőben magyar együttes nem volt képes. Nem kis áldozatok árán mi rendeztük a Final Four-t Debrecenben. Sajnos a Tiszaligeti Sportcsarnok nem alkalmas ekkora volumenű események megrendezésére. Mindenesetre a nemzetközi szövetség elöljárói elégedettek voltak a lebonyolítás egészével.

VÉCSÉ: - A dicsőséges tavasz után, gondolom, hogy a nyár sem a pihenés jegyében telt el.

TZ: - Volt dolgunk bőven. Csarnokunkat olyan állapotba kellett hozni, hogy megfeleljen a nemzetközi előírásoknak. A sportcentrum jóvoltából megújult a küzdőtér. A TAO-támogatásoknak köszönhetően új palánkokat vásároltunk, jelenleg is folyik az új mobil lelátó építése. Hamarosan fel fogjuk újítani az öltöző- és a kiszolgálóhelyiségeket is. Reklámjaink az ősz óta látványos LED-kivetítőn jelennek meg. A nyáron beadtuk jelentkezésünket az Adria Ligába, de döntés csak júliusban született. Kétes volt az is, hogyan tudunk majd bekapcsolódni a magyar bajnokságba. Egy biztos volt, hogy a EuroChallenge Kupában nem kell selejteznünk. Miután megkaptuk a rajtengedélyt, örömmel vettük, hogy első magyar klubként részt vehetünk a nívós sorozatban, közben az is eldőlt, hogyan és miként térhetünk vissza a honi pontvadászatba. A klubvezetés, dr. Nyerges Zsolt és Ökrös Imre sokat tett azért, hogy el tudjunk indulni a ligában. Sztojan Ivkovics pedig mint nemzetközi kapcsolattartó volt a segítségünkre.

VÉCSÉ: - Az elmúlt félév távlatában hogyan látja, sikerült megerősíteni a csapatot?

TZ: - Amit sikerként könyvelünk el, hogy az együttes magyar magját sikerült egyben tartani. A légiósok közül Brandon Gay maradt sorainkban. Obie Trotter-t nem tudtuk megtartani. Julien Mills-szel tárgyaltunk, de ő nem bennünket választott. Hristo Nikolov először azt mondta, hogy a mienknél erősebb és színvonalasabb bajnokságba vágyik, most a román élvonalban szerepel. Az újak közül Simon Balázs kétségkívül a legjobb magyar irányító, Szabó Miklós fiatal center a válogatottban is bizonyított. Ernests Kalve jó választásnak tűnik. Calvin Watson két éve a bajnokság MVP-je volt, sajnos nálunk nem vált be a játékos. A helyére érkező Sead Sehovic fiatal kosaras, egyelőre azonban hullámzó a teljesítménye.

VÉCSÉ: - Mi csak a mérkőzésen látjuk, hogy az Adria Liga az egy másik műfaj.

TZ: - Minden szempontból más az Adria Liga. A játékosok szokatlan terhelést kapnak azzal, hogy háromnaponta vannak a meccsek, közben még utazniuk is kell. Egy biztos, szoknia kell a csapatnak a liga légkörét. Arról nem is beszélve, hogy a 15 találkozóból mindössze hatszor játszhattunk hazai környezetben, abból viszont hármat megnyertünk. Ami dicséretes: a EuroChallenge Kupában sikerült kiharcolnunk a továbbjutást.

VÉCSÉ: - Menet közben edzőt is váltottak.

TZ: - Sorban jöttek a vereségek, a szkopjei és az itthoni, Körmend elleni malőr után úgy gondoltuk, hogy muszáj váltanunk. Új impulzust kellett adni a csapatnak. Pór Péter után Nenad Asceric-et választottuk vezetőedzőnek, korai még megítélni az ő szerepét. Januárban többet látunk, hiszen újabb erőltetett menet előtt áll a csapat.

Nem kevesebb, mint kilenc meccs vár rájuk. Folytatódik az Adria Liga, a EuroChallenge-ben a második kör következik. Mindezek mellett az együttes címvédőként kapcsolódik be a Magyar Kupába, ugyancsak januárban.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
A bajnoki elsőség a fő cél 2013. 12. 31.
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.