Archívum - Hírek

Véget vetnének a csatának

2010. 04. 30.

Ma este Fehérváron újra összemérik erejüket a felek.
     A ZTE és a Körmend már páholyból várja elődöntőbeli ellenfelét. A vasi piros-feketék vetélytársa az Atomerőmű SE és Kecskemét párharcának győztese lesz. Az Olaj-Alba derbi nyertese pedig az alapszakaszgyőztes ZTE csapatával találkozik az elődöntőben. Egyébiránt a szolnoki és paksi csapat is 2:1-re vezet a három győzelemig tartó páros csatában.

     Az Olaj az első meccset 88-82-re nyerte a Tiszaligetben, majd következőt 93-92-re elveszítette Székesfehérváron. A harmadik összecsapáson viszont meglepően magabiztosan, 101-78-ra nyertek a piros-feketék. A tekintélyes különbség nem abból adódott, hogy Simon Balázsék a végjátékban feladták a mérkőzést, sokkal inkább abból, hogy a szünet utáni percekben Barro-ék hamar húsz pont fölé tornászták előnyüket és esélyt sem adtak ellenfelüknek a felzárkózásra. Az Albacomp fáradtan és enerváltan játszott, csapatuk szinte mindegyik statisztikai mutatóban alulmaradt a nagy kedvvel játszó Olajjal szemben. Egyedül a lepattanócsata végződött döntetlenre, és ezúttal csak két büntetőt hagyott ki a szolnoki gárda.

     A szerdán mutatott játék azt sugallja, hogy a negyedik meccset be lehet húzni Fehérváron, ami azonban nem lesz könnyű, hiszen az Albacomp különösen otthonában nehéz ellenfél, a mieink pedig meglehetősen régen - hat éve - nyertek bajnoki mérkőzést Fehérváron. Akkor a negyeddöntő első találkozóján 90-84-es szolnoki siker született, méghozzá úgy, hogy Alekszics volt a mezőny legjobbja. Más kérdés, hogy a párharc végén az Alba örülhetett a továbbjutásnak.

     Visszatérve a szerdai mérkőzésre, a mieink irányítója, Fodor Márton úgy nyilatkozott: - Jól ment a játék a csapatnak, kezdünk összerázódni. Reméljük, nem túl későn. Az Alba valóban fáradtnak tűnt, de az az előző mérkőzésen volt, a következő meccs pedig pénteken lesz. Természetesen azon leszünk, hogy véget vessünk a párharcnak, ne hagyjuk vasárnapra a döntést. Jó lenne, ha egy kicsit tudnánk pihenni, hiszen jövő szerdán már megkezdődnek az elődöntők - nyilatkozta a válogatott játékos.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.