Ötven esztendő. Több mint egy emberöltő. Akik 1959 tavaszán Szolnokon megszervezték az Alföldi Olajbányász Sportkörben a férfi kosárlabda-szakosztályt, igencsak benne vannak a korban, de sokan sajnos már nincsenek közöttünk. Az alapítók aligha gondolták, hogy szeretett sportáguk majd ilyen szép karriert fut be, meghódítja a várost, a megyét, az országot. Azt meg különösen nem sejtették, hogy mára csupán a kosárlabda hordozza az "Olaj" névjegyet, emlékeztetve az egykori országos nagyvállalatra.
Nemrégiben a város szívéből a tiszaligeti bejáróhoz helyezték át az Olajmunkások című szoborkompozíciót, így a nagyvállalat jelképe és az olajos kosárlabda szentélye, a Tiszaligeti Sportcsarnok térben is közel került egymáshoz.
Az elmúlt ötven év során mindig voltak - és vannak -, akik életben tartották, fejlesztették, segítették az olajos kosárlabdacsapatot. Most joggal lehetnek büszkék, a kosárlabdasportág él és erős.
Amikor elhatároztam, hogy megörökítem a szakosztály történetét, valami nehezen megfogalmazható érzés kerített hatalmába, újra átéltem az eltelt évtizedeket, onnan kezdve, hogy 1959 őszén Fehérvári Kálmán barátommal beleskelődtünk Szolnokon, a Varga Katalin Gimnázium tornatermébe, ahol az olajosok edzettek. A megsárgult fotókon a fiatal arcokról felidéződnek az egykori játszótársak, a mérkőzések, a verejtékkel megpecsételt barátságok, az egy csapatba tartozás öröme és örök köteléke, a sikerek, a győzelmek, az idő által megszépített kudarcok emléke. Örülök, hogy cselekvő részese lehettem a kosárlabda szolnoki sikertörténetének, és szinte hihetetlen, hogy közben eltelt egy fél évszázad.
Ez a kiadvány a szakosztálynak, a kosárlabdaklubnak szeretne emléket állítani tisztelegve azok előtt, akik szerepet vállaltak abban, hogy eljutott a kosárlabda a mostani szintre Szolnokon.
Acsay Attila